Barion Pixel

A Malt Eater hosszú története, röviden

Miért is főz egy sörfőző csapat portert?

Amikor először lefőztük a malt eater alapját, még csak nem is gondoltuk, hogy valaha nagyban fogjuk ugyanazt csinálni: óriási lelkesedéssel, nagy várakozással, kíváncsian főzni sört. Emlékszem, hogy az első recept kialakításánál sok külföldi portált bújtunk, hogy milyen barna sörök léteznek, mert már kissé untuk az ipákat, aztán kipróbáltunk volna újabbakat is. Találtunk is egy porter nevezetű sörtípust aminek a története megtetszett, így azt választottuk. Még annyira kezdetleges állapotban volt a sörfőzés területén szerzett tapasztalatunk, hogy a receptleírásban a maláta- és vízösszetétel után ezt a megjegyzést biggyesztettük oda:

„Hidegkomlózásról nem ír. Szerintem nem kell, sőt, elvileg a sörök egy részét nem is szokták, mert növeli a fertőződés veszélyét, és ez amúgy sem kell harsogjon a komlóíztől.”

Azt hiszem, ha ugyanezt ma leírnánk egy receptleírásban, és azt közszemlére bocsájtanánk, akkor sok hozzáértő a haját tépné a szakmaiatlanságtól, hiszen a fentebbi idézet az akkori tudatlanságunkból fakadt, tudniillik, egy barna sört nem szokás hidegkomlózni, pontosan azért amiért egyébként ezt magunknak bizonygattuk is. Barna sört nem a komlódominancia miatt fogyasztunk. Bár vannak olyan barna sörök, amikben igen sok komló van pl. egy black IPA-ban (volt olyan receptünkis), bár itt ugye az alapállapot egy világos, esetleg vörös IPA, amit megfestünk feketére, hogy egy igazán különleges és szokatlan élményt nyújtson.
Egy porternél, stoutnál, akár barna lagernél azonban a hidegkomlózás már más téma. Nem biztos, hogy alapvetően a kellemes karamelles, csokis, kávés jegyek mellé némi virágos versenytársat is be akarunk csempészni, bár próbálkozások vannak. Elképzelhető, hogy mi is fogunk majd ilyet csinálni.

Szóval azért főz egy sörfőző csapat portert, mert ki akar próbálni új recepteket és a tudását is szélesíteni akarja. Így jöttünk rá mi is, hogy miért nem írnak hidegkomlózásról egy porternél. Az első próbálkozás szuper lett, be is teszek róla egy képet, hátha megjön az ittvágyatok tőle! Ezek a képek még a titánok korából valók, amikor még nem gondoltunk arra, hogy ekkora sztárok leszünk.

De miért robust porter?

Az egy dolog, hogy a porterünknek története van, de ki gondolna arra, hogy a robust porterünk sem csak egy légből kapott újhullámos elnevezés. Kávés ízjegyek ide vagy oda, nem a robusta kávéhoz van ám köze ennek a sörtípusnak, hanem pontosan a magyar nyelvben is haszálatos robosztus szóhoz kapcsolódik az elnevezés. Egy normális, alap porter alkoholtartalma 4-4,5% körül fekszik, ezért igen könnyen iható barna sörről van szó, nem hiába fogyasztották az angol dokk- és rakodómunkások előszeretettel. Annyira itták, hogy róluk is lett elnevezve.
No, de térjünk is vissza az úgynevezett robust szóhoz. Többek közt a testesség az, ami egy robust portert azzá tesz, ami. Egy átlagos porternél több malátát tartalmaz ez a sörtípus, ettől lesz testesebb és magasabb alkoholtartalmú. A kávés-csokoládés ízjegyek pedig fokozottabban vannak jelen, mint alap barátjánál. Fontos az, hogy ne legyen benne annyi füstölt, illtve prökölt árpa, mert a füstöltes ízjegyek már inkább a stoutokra jellemzők.
Legelső robust porterünket egyébként nem a felhasznált malátamennyiségből kifolyólag sikerült lefőznünk, hanem kicsit túlszámoltuk magunkat és annyi sörlevet kellett forralásra küldjünk, hogy már nem fért volna bele a forralóedénybe, így találékony és spórólós házisörfőzőként elővettük a bográcsot, tüzet raktunk, aztán uccu neki, alágyújtottunk. Mivel a tűz intenzitását nem igazán tudtuk befolyásolni, így elég sok sörlevünk elforrt, így a végén sokkal sűrűbb sörlevet tudtunk erjedésre küldeni. A magasabb ballingfok, magasabb alkoholtartalmat is jelent a végén. Erre jöttünk rá az első kóstolás után is. Szóval a mi első robust porterünk a véletlen és leleményesség szerencsés találkozása volt.

A múltból pedig ugorjunk egy nagyot a jelenbe. Mikor elhatároztuk, hogy főzünk egy sört télire, nem kellett gondolkoznunk azon, hogy portert fogunk főzni. Ráadásul mivel hideg hónapokra készültünk, úgy határoztunk, hogy inkább egy magasabb alkoholtartalmú, testesebb portert főzünk le, mint korábban, hiszen ilyen időszakban ez dívik. Nincs is annál jobb, mikor átmelegít bennünket egy jó barna sör.

Egyébként nem a malt eater az első próbálkozásunk porter terén, hiszen már a Hajnali Sörfőzőknek volt korábban is egy porter, szószerint. Kreatív módon nem adtunk fantázianevet neki, hanem egészen egyszerűen elneveztük porternek, ha már egyébként is az. Ha nem láttátok vagy kóstoltátok volna, akkor egy képet ezért mutatok nektek róla, inni már úgysem tudjátok…

Fotó: Kádár Viktor

A Malt Eater megszületése

Mikor az ember barna sört készít sok mindent ki kell találnia előre. Mennyire legyen barna? Mennyire maradjon édes? Mennyire legyen pörköltes ízvilágú? Domináljon a kávé? Selymes legyen vagy karcos? Legyen kicsit kesernyésebb? Szerintünk egy porternél ezek közül kell megtalálni a szerencsés egyensúlyt. Egyértelmű volt, hogy egy igazán sötét sört szeretnénk, ami sikerült is. Felbontás után poharunkat megtölti a sötétség, megüt a kávé illata, kortyolás után pedig érezzük a csokoládémaláta hatását. A doboz elfogyasztása után, pedig a 7%-os alkoltartalom is garantáltan érződni fog. Nem hiába az elnevezés, sok malátát is használtunk fel annak érdekében, hogy a végéredmény „erős” legyen.
Legyen egy porter kerek, csússzon könnyen, de óvatosan kell ám a festőmalátával bánni, mert ha túl sok megy bele, a végén megkeserítí a sört. A Malt Eater selymes kortyérzete pedig lehetővé teszi azt, hogy ne kelljen vizet innünk egyből az első pohár után.

Molnár András „Monyó”

Ha megszomjaztál, ne habozz, bonts fel rögvest egy Malt Eatert! Ha nincs nálad, akkor pedig kattins, és vedd meg a webshopunkban!

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

en_USEnglish